Paul Wesley medencébe lökte Nina Dobrevet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vámpírnaplók sztárjai között ha volt is feszültség, mára teljesen elmúlt.
hirdetésNina Dobrev és Paul Wesley vicces videóban reagált arra, hogy bizonyos felületek szerint "ki nem állhatják" egymást. A két színészről akkor indult el a pletyka, amikor Nina egyszer úgy nyilatkozott, a forgatás elején nem igazán jött ki a szerelmét alakító Paul Wesley-vel. Dobrev szerint megőrjítették egymás minden alkalommal, de pont ezért működött köztük a kémia. Ám a későbbi évadokra már egész jó barátságba kerültek, sőt, Nina elmondása alapján a legjobb kapcsolatai mindig egy ilyen folyamaton mennek keresztül.
Miután a média nagyon felkapta a két színész utálatáról szóló nyilatkozatot, Dobrev és Wesley reagált a cirkuszra. Egy videóban ugyanis Nina eljátssza, hogy bocsánatot kér Paultól, aki megértően bólogat, majd mikor Nina meg akarná ölelni, egy mozdulattal belelöki a medencébe.
A vicces videó valószínűleg arra hivatott szolgálni, hogy megmutatssák, kettejük között most már semmiféle harag sincsen.
via Seventeen
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.













