Saját produkciós céget alapított Gal Gadot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gal Gadot a színészkedés mellett kipróbálta már magát producerként is, most pedig úgy döntött, még jobban bele szeretne kóstolni a produceri munkákba, így férjével, Yaron Varsanóval megalapította a saját produkciós cégét Pilot Wave néven.
hirdetésAzon felül, hogy megalapították a céget, már az első filmprojektjük is megvan, melyben Gal Gadot fogja játszani a főszerepet, a forgatókönyvet pedig Justine Juel Gillmer írja.
A film, mely az Irena Sendler címet kapta egy valós, lengyel nő történetét meséli majd el, aki a náci megszállás ideje alatt kialakított egy olyan hálózatot, melynek segítségével közel 2500 zsidó gyermeket tudott megmenteni a varsói gettóból.
Produkciós cégük, a Pilot Wave két másik projektben is részt vesz, az egyik a Hedy Lamarr című minisorozat, melyben szintén Gal játsza majd a főszereplőt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











