Lana Del Rey először nyilatkozott pasijáról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő és szerelme egy parkban sétálgattak, később már a média is felkapta a románcot.
hirdetésEddig csak találgatni lehetett, hogy Lana Del Rey és a bűnűgyi szakértőként illetve rendőrként dolgozó Sean Larkin együtt vannak-e. A párost a napokban kapta lencsevégre egy fotós, ahogy épp a Central Parkban andalogtak, és bár elég egyértelmű volt a dolog, Lana nem erősítette meg az információt, hogy kapcsolatban vannak.
Egy interjúban azonban természetesen rákérdeztek, és Del Rey elismerte, hogy együtt van Larkinnal. A médiaszenzáció nem érintette rosszul az énekesnőt, elmondása szerint megérti, miért kíváncsiak rájuk ennyire az emberek:
Engem is érdekel, hogy például Bob Dylan mit csinál épp most. Kíváncsi vagyok, hogy mondjuk zakót vagy kapucnis pulcsit hord-e. Megértem.
Majd mikor az ominózus sétáról esett szó, közölte, ha tudta volna, hogy lefotózzák, más öltözéket választott volna. Ahhoz azonban nincs hozzászokva, hogy a paparazzik megtalálják:
Biztos, hogy valami mást viseltem volna. Vicces, hogy évekig jártam másokkal és sose volt ilyen problémánk.
Szerelmét azonban az énekesnő szerint nem zavarja az egész cirkusz:
Jó rendőr. Megérti az egészet. Látja minden oldalát a dolgoknak.
- mesélte Lana.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











