Hoppá! Csendben megszületett Blake Lively harmadik gyermeke!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nyár folyamán adott életet harmadik gyermekének a színésznő, nagy családot akar.
hirdetésBlake Lively terhességéről viszonylag kevés fotó készült, hiszen a színésznő érthető módon visszavonulva élte életét az utóbbi időben. Egy bennfentes szerint azonban már két hónapja megszületett Ryan Reynoldsszal közös harmadik gyermeke. Nemet és nevet még nem tudni, hiszen a pár még nem állt nyilvánosság elé.
Reynolds és Lively házasságából eddig két kislány, a 4 éves James és a 2 éves Inez született. Valószínű azonban, hogy a színészpáros nem áll majd meg három csemeténél, hiszen elmondásuk szerint mindketten nagy családból jönnek, a hagyományt pedig szeretnék folytatni.
via Elle
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













