Ashton Kutcher óvatosan beszólt Demi Moore-nak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Életrajzi könyvében exéről, Ashton Kutcherről is mesélt Demi Moore, a színész valószínűleg nem örült neki.
hirdetésDemi Moore Inside Out című könyvéből rengeteg dologra fény derült a színésznő életével kapcsolatban. Többek között exéről, Ashton Kutcherről is mesélt, akivel hét évig voltak házasságban, ám kapcsolatuk tönkrement azután, hogy Kutcher megcsalta Moore-t.
Arról is szó esik a könyvben, hogy Demi már gyermeket is várt Ashtontól, de tragikus módon a hatodik hónapban elvetélt. Sőt, a színésznő még a szexuális életük leírására is kitért, elmondása szerint csak azért, hogy Kutchert megtartsa, belement abba, hogy hármasban szexeljenek valakivel.
Ezeket olvasva valószínűleg Ashton nem örült a könyv megjelenésének (bár a színésznő úgy nyilatkozott, minden érintettel egyeztetett a megjelenés előtt).
Kutcher Twitterre írt ki egy kissé félreérthető szöveget, amely sejthetően Moore-nak szólt:
Már majdnem elküldtem egy igazán szemét tweetet. Aztán ránéztem a kisfiamra, a kislányomra és a feleségemre, és kitöröltem.
- írta a színész.
via E!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.













