Billie Eilish elárulta, miért hord óriási ruhákat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem kérdés, hogy az énekesnő üde színfoltként robbant be a szórakoztatóiparba - szó szerint imádja a színes, extrém méretű ruhákat.
hirdetésBillie Eilish stílusa meghódította rajongóit, sőt, olyannyira jellegzetessé vált, hogy saját kollekció is született belőle. Ám az énekesnő öltözete nem csupán divathóbortból olyan, amilyen. Billie többször is mesélt már arról, hogy igencsak kerekded idomokkal áldotta meg a sors, amelyet egyszerűen nem szeretne közszemlére tenni, hiszen így nem zenéjéről, hanem testéről szólnának a vele kapcsolatos cikkek.
A Vogue Australiának például így nyilatkozott:
Így senki nem kap lehetőséget arra, hogy ítélkezzen a testem fölött. Rétegeket és rétegeket szeretnék, rejtélyes akarok lenni. Nem tudod, mi van mindezek alatt és felett.
Majd az Elle-nek is mesélt a kérdésről, mert nyár elején egy paparazzi lencsevégre kapta egy feszülős pólóban, az internet pedig azonnal ráharapott a fotóra:
Ha egy kisebb mellű lány vette volna fel ugyanazta a felsőt, amit én, nem lett volna érte szexualizálva. Ez csak azért volt, mert nagyok a melleim, és ez hülyeség.
- nyilatkozta.
via BuzzFeed
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











