Újratanul járni Mike Posner – Csörgőkígyó harapta meg a zenészt!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Walk Across America című műsor forgatása során sérült meg a Cooler Than Me előadója.
hirdetés
Mike Posner az Instagramon tudatta rajongóival, hogy bár nagy a baj, előre tekint. A 31 éves előadó forgatás során sérült meg Coloradóban, amikor megharapta egy csörgőkígyó – mivel sürgős ellátásra szorult, helikopter szállította kórházba, ahol haladéktalanul megkapta azt a különleges ellenanagyagot, mely ló véréből kivont antitesteket tartalmaz és ezek segítségével semlegesíti a mérget. Erre azért volt szükség, mert a csörgőkígyó harapása halálos is lehet: hatszáz esetből egy végzetes, éppen ezért gyorsan kell cselekedni, mielőtt a méreg hatna.
A méreg nem vicc! Kórházba kerültem, de szerencsére még időben megkaptam a gyógyírt
– jelentette az Instagramon a zenész, majd köszönetet mondott mindazoknak, akiknek jóvoltából megúszta a kalandot.
Egy pár napig még itt leszek [a kórházban] és néhány hétig képtelen leszek járni, de legalább alkalmam nyílik kiélvezni a légkondi és a kényelmes ágy adta lehetőségeket, amire egy jó ideje már nem volt példa. Alig várom, hogy visszatérjek!
Egy másik bejegyzésben pedig már így írt a felépülési folyamatról:
Azok után, hogy korábban 24 mérföldet tettem meg naponta, most kénytelen vagyok járókeretet használni, hogy egyáltalán a fürdőszobáig elbotorkáljak, de a gyógyulás útján vagyok. Türelem és nyugalom kérdése, de ismét összekaparom magam.
Barátai, kollégái természetesen rögtön elárasztották jobbulást kívánó üzeneteikkel – többek között Millie Bobby Brown, Joe Jonas, Jessie J és Diplo is üzent neki.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











