Két hét múlva Bécsbe ér a Bon Jovi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világ egyik legsikeresebb rockbandája szűk két hét múlva ad koncertet az osztrák fővárosban, majd két másik, hozzánk közeli helyszín is sorra kerül.
hirdetésA 2018-ban a Rock & Roll Hírességek Csarnokába is bekerült Bon Jovi együttes This House Is Not For Sale elnevezésű turnéján az azonos című, 2016-ban megjelent stúdióalbum néhány dala mellett a banda legnagyobb slágerei is felcsendülnek.
Észak-Amerikában indult el 2017 februárjában a koncertsorozat és áprilisban fejeződött be, hogy azután Dél-Amerikában folytatódjon szeptemberben. 2018 tavaszán ismét az USA következett Kanadával kiegészülve, majd ősszel és télen Japánba és Ausztráliába érkezett az együttes.
Az európai koncertkörút 2019. május 31-én startolt Moszkvában, ahol harminc év után léptek fel újra. Júniusban Észtország, Svédország, Norvégia, Dánia, Hollandia és az Egyesült Királyság következett.
Bő egy hét szünet után, július 4-én folytatódott tovább a turné Németországban, majd spanyol, svájci, lengyel és belga állomások után, július 17-én Bécs következik, ahol az Ernst Happel stadionban lép fel a banda.
Még egy osztrák helyszín, Klagenfurt kerül ezután sorra, majd július 21-én a hazánk keleti részében élőknek kedvez az együttes egy bukaresti fellépéssel. Ezt követően Ázsia jön, majd Dél-Amerika az ősz folyamán.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











