Megmutatta szerelmét A Konyhafőnök sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Konyhafőnök séfje néhány nappal ezelőtt, az Instagramon tett utalást arra, hogy új szerelem van az életében.
hirdetésRácz Jenő még a közösségi oldalakon is ritkán enged betekintést féltve őrzött magánéletébe, ám néhány nappal ezelőtt közzétett egy felvételt, melyen egy csinos szőkésbarna hajú hölgy társaságában láthatjuk, aki feltételezhetően az új szerelme. A séf ugyanakkor nem szerette volna felfedni kedvese kilétét, így arcát egy rókát mintázó matricával takarta el.
Tegnap azonban újabb fotó landolt az Instagramon, és immár megtekinthettük a hölgyet, akit meg is jelölt – így derült fény arra, hogy választása egykori versenyzőjére, Gyuricza Dórára esett. Akkor úgy fogalmazott, hogy másnap, azaz ma reggel az RTL Klub Reggeli című műsorában vendégeskedve mesélnek majd kapcsolatukról.
A műsor során elárulták, már A Konyhafőnök forgatása során is érezték, hogy van köztük valami, aztán Jenő mondvacsinált ürüggyel, egy elmaradt ölelésre hivatkozva hívta randevúra Dórit. Kapcsolatuk jelenleg négy hónapja tart, és láthatóan nem is lehetnének boldogabbak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











