Kínos! Photoshop-bakit vétett Britney Spears
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 37 éves énekesnőt tömegével támadják követői amiatt, mert szerkeszteni merte fotóját.
hirdetésNem szívesen lennénk most Britney Spears helyében, ugyanis rajongói nem győznek beszólni neki legutóbbi Instagram-bejegyzése miatt, melyen egy kockás miniszoknyában és fehér ingben pózol egy szobában. A kép leírásából kiderül, hogy a pophercegnő vásárolni volt, ám egy karkötőn kívül nem talált magának mást – rajongóit azonban ez egyáltalán nem érdekelte, figyelmüket az keltette fel, mennyire furcsán mutat a szőkeség mögötti szekrény a tükörben, mely görbület egyértelműen az összecsapott Photoshop-munka eredménye.
Britney olyan vékony, hogy még a fiókok is meghajoltak miatta
– írta cinikusan egy felhasználó, rámutatva ezzel a tényre, hogy a kép szerkesztője egyértelműen babrált a derékrésznél.
A dolog pikantériája, hogy néhány hete maga Britney akadt ki azon, hogy a róla készült paparazzók által készült fotókat annyira megmanipulálták, hogy sokkal testesebbnek tűnt rajtuk, mint amilyen a valóságban – felháborodásának akkor az Instagram Story részlegén adott hangot. Rajongói minden bizonnyal most azért is szedik ízekre a popsztárt, mert míg akkor teljesen kiakadt a képmanipuláción, most ő maga akarta becsapni követőit.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











