Kiderült, mikor kerül képernyőre az Amerikai Horror Story 9. évada
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly novemberben sugározta az FX a népszerű horrorsorozat nyolcadik évadának fináléját.
hirdetésNem csoda, ha tűkön ülve várják a folytatást a rajongók, hiszen már több, mint hét hónapja nincs képernyőn az Amerikai Horror Story és egészen mostanáig nem is lehetett tudni arról, mikor lesz látható a folytatás. Az E! Online hozta le nemrég a hírt, miszerint a kilencedik évad premierjét szeptember 18-ára tűzte ki az FX csatorna.
Érdekesség, hogy a készítők már adtak némi ízelítőt az új, 1984 alcímet viselő évadról, melynek képkockáin egy fiatal nőt láthatunk, amint keresztülsiet egy erdőn támadója elől menekülve, ám ennél többet egyelőre nem tudhatunk a küszöbön álló szezon történetével kapcsolatosan.
Az már biztos, hogy Emma Roberts és Gus Kenworthy egy párt alakítanak a folytatásban, emellett az eddigi összes évadban feltűnt Sarah Paulson visszatérésére is lehet számítani. Rossz hír azonban, hogy sokak kedvence, Evan Peters bejelentette: ezúttal nem vállal szerepet a sorozatban, szabadságra megy.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













