Priyanka Choprának előítéletei voltak Nick Jonasszal kapcsolatban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő már hosszú ideje ismerte az énekest, mielőtt randevúzni kezdtek volna.
hirdetésSokakat meglepett Priyanka Chopra és Nick Jonas kapcsolata, és nemcsak a felek között húzódó tíz évnyi korkülönbség miatt, hanem azért is, mert két hónappal azután, hogy találkozgatni kezdtek, sor is került a lánykérésre, hónapokkal később pedig egybekeltek. A fiatalok már most a családalapítás kérdéskörét pedzegetik, noha korábban talán el sem tudták volna képzelni, hogy egyszer egy párt alkotnak majd – legalábbis Priyankának biztosan nem fordult meg ez a gondolat a fejében.
Két éve ismertem Nicket és nem gondoltam volna, hogy mi is lehet a dologból. Talán az év hibám, de a borító alapján ítéltem meg a könyvet. Nicknek öreg lelke van, hihetetlenül okos és nagyon jó hozzám. Én amolyan vadhajtás vagyok: akkor és azt csinálok, amikor és amit akarok, ő pedig mindig mindenben támogat engem
– nyilatkozta a színésznő, aki decemberben ment hozzá az énekeshez.
via HollywoodLife
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













