Közel 50 évesen is szívdöglesztő Jennifer Lopez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
J.Lo július végén ünnepli majd 50. születésnapját, ám olyan, mintha rajta nem fogna az idő.
hirdetésJennifer Lopez jó pár évet évtizedet letagadhatna a korából, hiszen a mai napig olyan dögös, mint a harmincas éveiben volt. Tegnap egy meglepően merész, mégis szívdöglesztően dögös fürdőruhás fotót tett közzé magáról, aminek láttán azt gondolhattuk volna, valamikor a 2000-es évek elején készülhetett a 49 éves színész-énekesnőről, pedig valójában friss – új filmje, a Hustlers forgatási szünetében kattintották el róla.
A fent említett filmben Jen egy Ramona nevű sztriptíztáncost alakít, mely szerep nem is áll távol tőle, hiszen mindennapjai része, hogy fellépésein sokat látni engedő ruháiban álljon színpadra és adja elő legnagyobb slágereit estéről estére. A Hustlersben egyébként olyan neves kollégákkal játszik a színésznő, mint Julia Stiles, Lili Reinhart, Constance Wu, Madeline Brewer és Keke Palmer, valamint ebben a műben csillogtatja meg először színésznői képességeit Cardi B.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











