Jön a kistesó! Miranda Kerr áldott állapotban van
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kétgyermekes modell sajtóképviselője útján tudatta a világgal, hogy gyermeket vár.
hirdetésMiranda Kerr sajtóképviselője juttatta el a hírt az E! Online-hoz, miszerint a modell és párja, a Snapchat alapítójaként ismert Evan Spiegel ismét szülői örömök elé néznek, mindössze tíz hónappal azután, hogy a barna hajú szépség életet adott első közös csemetéjüknek, Hart Spiegelnek. Mirandának egyébként Orlando Bloomhoz fűződő házasságából már van egy nyolcéves nagyfia is Flynn Bloom személyében, akinek nagy álma volt annak idején, hogy testvére szülessen.
Evan és én már együtt voltunk egy ideje, amikor Flynn megkérdezte, hogy mikor kap végre kistestvért, én pedig türelemre intettem, mondván, hogy előbb szeretnénk összeházasodni. Aztán az esküvőnk másnapján odajött hozzánk és megkérdezte,
Anyuci, ott van már a pocakodban a kistestvérem?, én meg arra kértem, legalább egy percet adjon nekünk
– elevenítette fel a vicces történetet Kerr egy korábbi interjúban.
Flynn egyébként szerencsés helyzetben van, hiszen benne van a pakliban, hogy hamarosan édesapja oldalán is kap egy kistestvért, ugyanis a színész februárban jegyezte el barátnőjét, Katy Perryt, akivel a jövőben családot szeretne alapítani.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











