Zayn Malik és Gigi Hadid újra együtt?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes sokatmondó üzenetet küldött a modellnek a Twitteren keresztül...
hirdetés
Január elején számoltunk be róla, hogy újabb töréspont érkezett el Zayn Malik és Gigi Hadid kapcsolatában, ugyanis a felek november óta nem találkoztak. Míg előbbi új lemezének rögzítésével foglalatoskodik, utóbbi kicsit leereszthet végre most, hogy eleget tett megbízásainak. Egy bennfentes akkor úgy nyilatkozott, az énekes és a modell tartják egymással a kapcsolatot és bíznak a legjobbakban, mostanra pedig talán rendezték is soraikat – legalábbis erre utal Zayn legutóbbi, azóta eltávolításra került tweetje, melyben azt üzente Giginek, szereti őt.
A bejegyzés váratlanul érte a rajongókat, sokan meg is kérdőjelezték, hogy azt valóban Malik írta-e, ám egyelőre nem utal semmi ennek ellenkezőjére. Júliusban egyébként így nyilatkozott kapcsolatukról a GQ-nak adott interjújában:
Felnőttek vagyunk, nincs szükségünk arra, hogy felcímkézzük a kapcsolatunkat vagy hogy eleget tegyünk az emberek velünk szemben támasztott elvárásainak.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













