Baj van? Amanda Bynes ismét kezelésre szorul
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Micsoda srác ez a lány! sztárjának nagy valószínűséggel nem tett jót, hogy ismét a nyilvánosság elé állt.
hirdetés
Amanda Bynes 2010-ben vonult vissza a filmezéstől, később pedig belátta, messzire szaladt vele az a bizonyos ló, ugyanis folyamatos drogkábulatában hibát hibára halmozott, ezért eldöntötte, bevonul egy rehabilitációs klinikára. Novemberben azonban ismét visszatért a rivaldafénybe, ugyanis exkluzív interjút adott a PAPER magazinnak, mely még a címlapjára is tette őt, ám úgy tűnik, az, hogy ismét nagyobb figyelmet kapott, nem tett jót neki.
A People magazin nem sokkal ezelőtt arról számolt be, hogy Amanda januárban ismét beköltözött egy rehabilitációs központba, ahol szakszerű segítséget kap mentális egészségének megőrzése érdekében, emellett olyan szakemberek dolgoznak vele, akik rendszeresen foglalkoznak drogfüggőkkel és mentális betegekkel. A lap úgy tudja ugyanis, hogy Bynes visszaesett, múlt év vége óta küszködött, mivel hatalmas nyomás nehezedett rá a reflektorfénybe való visszatéréssel, illetve az újbóli munkába állással.
Nagyon szégyellem magam mindazért, amit mondtam. Nem tudom visszafordítani az idő kerekét, de ha tehetném, megtenném. Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam, akiknek hazudtam. Ezek a dolgok felemésztenek. Borzalmasan érzem magam miattuk. Belebetegszem. Elszomorítanak. Mindent, amiért dolgoztam egész életemben, elrontottam a Twitteren. Az egyetlen mentségem, hogy drogoztam, és az olyan volt, mintha egy földönkívüli megszállta volna a testemet
– nyilatkozta múltbeli hibái kapcsán novemberben a PAPER magazinnak.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











