Most már hivatalos: Lady Gaga szakított a vőlegényével!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Bad Romance énekesnője sajtóképviselője útján erősítette meg a szakításával kapcsolatos pletykákat.
hirdetésNéhány napja még csak találgathattunk, mostanra azonban biztossá vált a hír: Lady Gaga felbontotta az eljegyzését Christian Carinóval! A pletykákat az énekesnő sajtóképviselője erősítette meg hivatalosan.
Néhány napja egy bennfentes vallott először arról, hogy értesülése szerint Gaga szakított a vőlegényével, két másik forrás azonban cáfolta ezt a hírt, noha minden jel arra utalt, hogy az énekesnő valóban pontot tett kapcsolata végére. A pletykákat támasztotta alá a tény, hogy a szőkeség egyedül érkezett a Grammy-gálára, nem említette köszönőbeszédében Carinót és a jegygyűrűjét sem viselte a rendezvényen.
Gaga nem viseli a gyűrűt a fellépései során. Jelenleg parkolópályán van az esküvőszervezés is, amíg Gaga túl nem jut ezen a zsúfolt időszakon, de továbbra is azt tervezik, hogy idén egybekelnek
– nyilatkozta egy barát korábban.
Egyszerűen nem működtek köztük a dolgok. Van, hogy a kapcsolatok véget érnek. Ez nem egy hosszú, drámai história
– nyilatkozta egy ismerős az E! Online-nak.
Lagy Gagának ez egyébként a második próbálkozása a révbe éréssel – korábban Taylor Kinney színész jegyese volt, ám 2016 nyarán szakítottak egymással. A rossz nyelvek most azt beszélik, az énekesnő túlságosan közel került Csillag születik-beli partneréhez, Bradley Cooperhez és ez vezetett a szakításhoz, ám ez egyelőre csak szóbeszéd, semmi nem igazolja, hogy igaz lenne; emellett a színész látszólag boldog párkapcsolatban él Irina Shayk modell-lel, aki 2017 márciusában adott életet közös kislányuknak, Los Angelesben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











