Rosszakarói szétszedik a gyászoló Vajna Timit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár férje már betegeskedett egy ideje, Timi nem gondolta volna, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti őt.
hirdetés
Még csak két nap telt el Andy Vajna halála óta, sokan máris darabokra szedik a világszerte ismert filmproducer fiatal özvegyét, Vajna Timit. Vannak, akik azzal vádolják, csak a pénzéért ment hozzá Andyhez, mások ezzel szemben azért szidják, mert férje betegsége idején külföldön tartózkodott.
A Borsnak nemrég úgy számolt be egy családi barát, miszerint a férfi bár betegeskedett, ennek azonban nem volt nyoma életvitelén és fiatalos lendülettel dolgozott végig minden egyes napot, így Timi nem is sejtette, hogy már nem sok idejük van hátra Andyvel, amit együtt tölthetnek, ám amint meghallotta a tragikus hírt, a fiatal özvegy azonnal repülőgépre ült, hogy mihamarabb Magyarországon legyen ugyancsak gyászoló rokonaik körében.
Próbálja elrendezni a dolgokat maga körül, és igyekszik nem foglalkozni a rosszakarókkal, akik még Andy halálán is képesek élcelődni. Timi most is Andy szavaival nyugtatja magát, aki mindig azt mondta ilyen esetekben, hogy sohasem azt kell nézni, hogy mit írtak, hanem azt, hogy ki írta
– idézi a fent említett lap az informátor szavait.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.













