Mint egy modern tündérmese! E-mailek útján szeretett egymásba Behati Prinsloo és Adam Levine
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 31 éves modell egy friss interjúban mesélt arról, hogyan ismertették meg őt férjével annak idején.
hirdetésMint az 1998-ban bemutatott A szerelem hálójáb@n című film főszereplői, Behati Prinsloo és Adam Levine is e-mailek útján szerettek egymásba anélkül, hogy találkoztak volna. A modell elmondása szerint a Maroon 5 énekese olyasvalakit keresett, aki kész volna néhány akciójelenetet is bevállalni egy videoklipjükben, és ehhez ajánlotta egy közös barátjuk Behatit.
Végül nem vállaltam el a munkát, de Adammel továbbra is kapcsolatban maradtunk. Ez egy teljesen normális levelezés volt köztünk, és e-mailezés közben egymásba szerettünk. Egy hónappal később Los Angelesbe szólított a munkám, és az volt az első alkalom, hogy találkoztunk egymással
– elevenítette fel Prinsloo a történteket.
Elvitt vacsorázni, majd órákon át beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Szerelem volt első látásra. Őrületes volt! Két hónapra szakítottunk egymással, de beláttuk, hogy ez rossz döntés volt a részünkről, így újra összejöttünk, eljegyeztük egymást, összeházasodtunk. Vad egy menet volt!
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.













