Váratlanul lemondta összes munkával kapcsolatos kötelezettségét Britney Spears
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pophercegnő életében a család az első, ezt pedig most be is bizonyította.
hirdetésBritney Spears tegnap reggel tudatta rajongóival, hogy határozatlan idejű szabadságot vesz ki, ugyanis a családja – különösen beteg édesapja – mellett szeretne állni.
Figyelmemet és energiámat a családomról való gondoskodás felé kívánom fordítani. Nagyon különleges a kapcsolat köztünk, én pedig a családommal szeretnék lenni ebben az időszakban, ahogy ők is mindig mellettem álltak, amikor arra szükségem volt. Szeretnék köszönetet mondani a rajongóimnak a nem szűnő szeretetükért és támogatásukért, amit irántam / irántunk tanúsítanak ebben az időszakban. Elnézéseteket kérem az általam esetlegesen okozott kellemetlenségért. Már várom a percet, amikor visszatérhetek a színpadra
– üzente fanatikusainak az énekesnő.
Britney édesapja, Jamie Spears két hónappal ezelőtt lett rosszul és elszállították őt egy Las Vegas-i kórházba. Az E! Online úgy tudja, a férfi vastagbele váratlanul megrepedt, emiatt rögtön meg kellett műteni.
Nem is tudom, hol kezdjem, mert nehéz erről beszélnem. Nem fogok fellépni a Domination show keretében. Nagyon vártam ezt a show-t és hogy lássalak titeket idén, szóval az, hogy ez nem fog megtörténni, összetöri a szívem. Azonban fontos, hogy mindig a családot tegyük a fontossági lista első helyére... és nekem most meg kellett hoznom ezt a döntést. Néhány hónappal ezelőtt édesapám kórházba került és kis híján meghalt. Mind nagyon örülünk, hogy túlélte, de még mindig hosszú út áll előtte a teljes felépülésig. Kénytelen voltam meghozni azt a nehéz döntést, hogy a teljes figyelmemet és energiámat a családom felé fordítsam. Remélem, megértitek. Nagyra értékelem, hogy az imáitokba foglaltok és támogatjátok a családomat. Köszönöm és szeretlek titeket
– írta az Instagramon a popsztár.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











