Ruby Rose személyesen vásárolt be egy magyar gyermekkórháznak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sztár budapesti tartózkodása alatt ellátogatott egy magyar kórházba és elkeserítették az ottani állapotok, így a saját kezébe vette az ügyet. Listát kért a kórháztól és elindult bevásárolni.
hirdetés
A Ruby Rose Budapesten forgatott, amikor kiakadt egy kórház kritikán aluli állapotán, így listát kért a kórházi vezetőtől, hogy mire van a legnagyobb szükségük, és egy óriási bevásárló körútra indult. Az Orange Is the New Black, valamint a Batwoman sorozatok sztárja Instagramon tájékoztatta folyamatosan a követőit.
A körút során számos orvosi eszközt, 150 egészségügyi paplant és játékot vásárolt a Heim Pál Gyermekkórház számára. Az egyik posztban kitért arra is, hogy milyen rossz lehet azoknak a gyermekeknek, akiknek a karácsonyt a kórház falai között kell tölteni, így különösen fontosnak tartotta, hogy feldobja a kis betegek napjait.
Ahogy a színésznő posztjából kiderült, nem ez az első és utolsó ilyen körút a részéről. Nagyon szép tettet hajtott végre, reméljük, hogy nemcsak neki, hanem másoknak is felnyílik a szemük, hogy nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy jobbá tegyük egy kicsit a betegek körülményeit.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











