Új előzetes érkezett az élőszereplős Dumbóhoz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2019 márciusában kerül a mozikba a Disney-klasszikus élőszereplős remake-je.
hirdetés1941-ben mutatta be a Disney a Dumbó című animációs filmet, melyet most ismét filmre visz – ezúttal színészek játékát csodálhatjuk, melyet a CGI-technika varázslata fűszerez majd. A filmet nem kisebb személy, mint Tim Burton rendezi, a főbb szerepekben pedig olyan sztárokat láthatunk, mint Danny DeVito, Colin Farrell, Eva Green és Michael Keaton.
A történet során az 1940-es évek egyik megbukott cirkuszát láthatjuk új életre kelni, a különleges képességekkel rendelkező Dumbót pedig elszakítják édesanyjától – ez a történet mozgatórugója. Az egyelőre talány, hogy a remake-nek mennyire sikerül megfogni az eredeti film velejét, az azonban már az előzetes alapján egyértelmű, hogy Burton ezúttal is hozza a formáját és a maga egyedi látásmódjával és hangulatvilágával fogja lenyűgözni a célközönséget.
A Disney legénysége ezt leszámítva sem unatkozik: olyan klasszikus mesék új köntösbe bújtatásán dolgozik, mint A kis hableány, Az oroszlánkirály, a Mulan, az Aladdin, valamint a Susi és Tekergő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Selena Gomez azonban visszatér.











