Válik a Feleségek luxuskivitelben sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sok külön töltött idő miatt futhatott zátonyra a tévésztár közel húsz éven át tartott házassága.
hirdetésMíg előző férjétől alig mert elválni, addig most sokkal bátrabb Yvonne Dederick. A Bors értesülései szerint a Viasat3 realityjének sztárja és férje, David válási papírjai már az ügyvédeknél vannak, a férfi pedig ki is költözött közös otthonukból. A pár gyermekei (Chris, Catherine és Alex) állítólag a helyzethez képest jól viselik szüleik szakítását – világraszóló botrányt valószínűleg nem rendeznek majd a felek.
David úriember, és Yvonne is értelmes, kulturált nő, a válásukat ennek szellemében egy hangos szó nélkül fogják levezényelni
– nyilatkozta egy, a párhoz közel álló barát, aki úgy tudja, Yvonne körülbelül 2,3 millió dollárra, azaz több, mint 600 millió forintra számíthat a válás kimondása után az amerikai törvények kötött házassága értelmében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











