Imádja örökbefogadott kislányát Thomas Rhett – bármikor adoptálna újra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes családja Afrikából adoptált lányával lett teljes, és feleségével azon gondolkoznak, ismét magukhoz vesznek egy nélkülöző gyermeket.
hirdetésThomas Rhett és Lauren Akins egy utazásuk során ismerkedtek meg azzal a kislánnyal, akit hosszú örökbefogadási procedúra után ma már a lányuknak mondhatnak. Willa Gray azóta tökéletesen beilleszkedett a családba, mellette pedig a párnak egy saját gyermeke is született Ada James személyében. Az énekes nemrég az E! Online-nak árulta el, hogy nehézségek ide vagy oda, feleségével bármikor újra végigcsinálnák a folyamatot.
Számunkra az örökbefogadás volt a leginkább embert próbáló tapasztalat, amivel életünk során megbirkózni kényszerültünk, és ez egyben olyasmi is, ami örökre megváltoztatta az életünket. Willa Gray szó szerint a mi világunk öröme. Ma már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle
– nyilatkozta a zenész, majd így folytatta:
Az adoptálás olyasvalami, amit az embernek alaposan át kell gondolnia, de amikor belevágsz, tudod, hogy ezzel a lépéssel esélyt adsz valakinek egy olyan életre, amiben máskülönben nem lenne része. Olyasmi ez, amit bármikor szívesen csinálnék újra. Lauren kismillió gyereket szeretne, szóval újra bele fogunk vágni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Selena Gomez azonban visszatér.











