Jennifer Garner továbblépett! Új férfi van a színésznő életében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem sokkal azután, hogy hivatalosan is kimondták a válását, a színésznő randevúzni kezdett.
hirdetésJennifer Garner három évvel ezelőtt szakított férjével, Ben Affleckkel, de ezt követően még sokáig dolgoztak kapcsolatukon – hiába. Miután belátták házasságuk menthetetlenségét, beadták a válókeresetet, két hete pedig hivatalosan is kimondta a bíróság a válásukat. Barátai szerint Jen már jó ideje készen állt a továbblépésre, ám addig nem szeretett volna új kapcsolatba kezdeni, amíg házas.
Az E! Online úgy tudja, a színésznő életében új férfi van John Miller személyében, viszonyuk azonban egyelőre nem komoly – még az ismerkedős fázisban tartanak, de már hónapok óta érdeklődnek egymás iránt. A fent említett lap által megszólaltatott forrás szerint a párnak közös barátaik vannak, általuk ismerkedtek meg egymással, de egyelőre igyekszenek nem elhamarkodni a dolgokat és diszkréten kezelni a bontakozófélben lévő románcot.
Jen nagyon elfoglalt a munkája és az anyaság által, de boldogan tölti Johnnal az idejét, élvezi, hogy valaki mással van együtt
– nyilatkozta egy bennfentes, amit egy másik családi barát ugyancsak megerősített, és hozzátette: a színésznő egyelőre nem mutatta be újdonsült kedvesét gyermekeinek, Violetnek, Seraphinának és Samuelnek.
A férfiról egyébként azt lehet tudni, hogy a Cali Group elnök-vezérigazgatója; elvált, lányát, akit ugyancsak Violetnek hívnak volt feleségével közösen neveli; társszerzője a The Handbook of Nanotechnology: Business, Policy, and Intellectual Property Law című könyvnek; és a Stanford jogi egyetemen szerzett diplomát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











