Rihannával akart családot alapítani Drake
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kanadai rapper nem titkolja, korábban arról álmodozott, hogy a What's My Name? énekesnője lesz gyermekei anyja.
hirdetésDrake nemrég LeBron James műsorában, a The Shopban mesélt arról, hogy korábban arról fantáziált, Rihannával alapít majd családot, ám álmai sajnos nem váltak valóra és már minden bizonnyal nem is fognak, hiszen ő és az énekesnő nem tartják egymással a kapcsolatot.
Ahogy az élet testet ölt, egyúttal tanít is pár leckét. Abban a helyzetben vagyok, ahol a tündérmese nem létezik számomra.
Drake családot alapított Rihannával, és ez maga a tökéletesség.Papíron ez jól néz ki, és ami azt illeti, volt, hogy én magam is erre vágytam
– magyarázta a rapper, aki saját bevallása szerint 22 éves kora óta szerelmes volt Rihannába, ám hiába próbálkoztak, kapcsolatuk kudarcba fulladt, amivel kapcsolatban így nyilatkozott az énekesnő júniusban a Vogue-nak:
Drake-kel nem vagyunk már barátok, de ellenségekké sem váltunk. Ez van.
Szakításuk óta mindketten továbbléptek: Rihanna jelenleg Hassan Jameel üzletemberrel alkot egy párt; Drake-nek pedig tavaly kisfia született a korábbi pornósztár Sophie Brussaux-tól – Adonis október 11-én ünnepelte első születésnapját.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













