Véglegesítették Jennifer Garner és Ben Affleck válását
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Másfél évvel azután, hogy a sztárpár beadta a válókeresetet, a bíróság kimondta házasságuk végetértét.
hirdetésJennifer Garner és Ben Affleck tavaly áprilisban folyamodott 2005-ben kötött házasságuk felbontásáért, múlt csütörtökön pedig végre az utolsó papírok is aláírásra kerültek, így a felek hivatalosan is elváltak. A két színész a szakítástól függetlenül baráti viszonyt ápol egymással, már csak gyermekeik – a 12 éves Violet, a 9 éves Seraphina és a 6 éves Samuel – érdekében is, akiket továbbra is közösen nevelnek.
A pár szakítására egyébként három évvel ezelőtt került sor, sokáig azonban igyekeztek dolgozni kapcsolatukon, és csak akkor fordultak a bírósághoz, amikor belátták: viszonyuk menthetetlenül megromlott, családjukat a közös gyerkőcök sem lesznek képesek egyben tartani. Jen mindazonáltal végig férje mellett állt, amikor Ben elvonókúrára vonult, mostanra azonban fellélegezhet: Affleck érezhetően jobb passzban van, mint az elmúlt években, jelenleg is elvonókúrán van; Garner pedig új filmjét promotálja, a gyereknevelésre koncentrál, emellett ismét randevúzni kezdett.
Jen már egy ideje szeretett volna továbblépni, és most, hogy végre kimondták a válását, végre meg is teheti. Nem volt más választása, mint türelmesnek lenni Bennel, de már készen állt arra, hogy aláírja a válási papírokat. Nem akar örökké szingli lenni, szóval nyitott a randizásra. Már volt is pár találkozója, de látszólag senki nem fogta meg komolyabban. Ahogy mindig, most is a gyerekeire és a munkájára fókuszál
– nyilatkozta egy bennfentes a People-nek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













