Harmadik babájukkal várandós Jamie Dornan felesége
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan ötfősre bővül a Dornan-Warner família, ugyanis az Ötven árnyalat-filmek főszereplőjének felesége áldott állapotban van.
hirdetésAz E! Online megerősítette a pletykákat: Jamie Dornan és Amelia Warner hamarosan háromgyermekes szülők lesznek. A pár 2013-ban kötött házasságot, kapcsolatukból eddig két lányuk született – Dulcie négyéves, Elva pedig kettő és fél –, azt azonban nem közölték, ezúttal milyen nemű gyermek „áll a házhoz”.
Apának lenni a legjobb dolog a világon!
– lelkendezett egy korábbi interjúban a színész, aki 2016-ban így nyilatkozott egy talk show-ban:
Most már két kislányunk van, ami őrületes. Azt hiszem, az egyik legjobb barátom példálózott a legtalálóbban, amikor azt mondta,
Egy gyerek olyan, mint egy háziállat, kettő azonban már állatkert.. Nem értek teljes mértékben egyet ezzel a kijelentéssel, túlzásnak érzem, de határozottan nehezebb két gyerekkel, hiszen az embernek kevesebb ideje van önmagára, de jól alkalmazkodunk a változásokhoz, így az ember teszi, amit tud: elfogadja, hogy ezentúl kevesebbet alszik, kevesebb idővel képes gazdálkodni, kevesebb idő áll rendelkezésére például olvasni, mosni és minden mást csinálni, amit általában csinál.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













