Új pasija van A Playboy-villa lányai sztárjának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még csak a közelmúltban adta be a válókeresetet férje ellen, az egykori nyuszilánynak máris új pasija van.
hirdetésHát ez gyorsan ment! Kendra Wilkinson bizony nem panaszkodhat unalomra, hiszen máris új férfi van az életében egy fiatal marketing menedzser, Frankie Conti személyében. Az E! Online úgy tudja, Hugh Hefner egykori kedvese júliusban, mindössze három hónappal azután ismerkedett meg egy jótékonysági rendezvényen a férfival, hogy beadta a válókeresetet férje, Hank Baskett ellen.
Rögtön beleestek egymásba. A kapcsolatuk még nagyon új és laza, de sok időt töltenek együtt, randizgatnak
– nyilatkozta egy bennfentes.
Kendra egyébként saját műsora keretein belül több ízben is úgy nyilatkozott, hogy a világ legszerencsésebb nőjének érzi magát Hank mellett, akivel még a Playboy-villában ismerkedett meg, amikor Heffel járt. Érdekesség, hogy 2009-ben ment hozzá a sportolóhoz, akit két gyermekkel ajándékozott meg együtt töltött éveik alatt: Hank Baskett IV decemberben lesz tízéves, Alijah Mary Baskett pedig májusban múlt négy.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













