Minisorozatban tér vissza Loki és Skarlát Boszorkány
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Variety exluzív értesülései szerint a Disney saját minisorozatot szeretne indítani azoknak a Marvel karaktereknek, akiknek nincs saját filmjük.
hirdetés
A Walt Disney egy a jövőre induló nagy streaming szolgáltatást tervez elindítani és szeretnének a Marvel-moziuniverzum mellékszereplőinek is saját minisorozatot, amely 6-8 részből állna. Külön azoknak a karaktereknek tervezgetik a sorozatot, akik még eddig nem kaptak önálló filmet és már meg is van az első két esélyes: Loki és Skarlát Boszorkány.
A két karakter ugyan életét vesztette a Bosszúállók: Végtelen háborúban, de az is lehetséges, hogy visszahozzák őket, vagy esetleg a múltban játszódik majd a széria. A stúdió nagy pénzösszeggel tervezi megvalósítani terveit, ráadásul a már a Vasember óta Marvelnél producerkedő Kevin Feige-vel.
A Disney pedig ugyanazokkal a színészekkel tervezi a közelgő szériát, mint akik eddig is megformálták karaktereiket, vagyis a rajongók számíthatnak Tom Hiddleston és Elizabeth Olsen visszatérésére. Esetleg még jobban megismerhetnénk Skarlát Boszorkány múltját és családját, így az sem kizárt, hogy az ikertestvérét játszó Aaron Taylor-Johnson is visszatér Higanyszálként.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













