A slágerlistákat is meg szeretné hódítani Tom Hardy
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Mad Max sztárja korábban is álmodozott zenei karrierről, ami most talán valóra is válik.
hirdetésVan egyáltalán olyasmi, amihez Tom Hardy nem ért? A válasz valószínűleg: nem. A színész a közelmúltban fejezte be a Marvel legújabb nagy dobásának, a Venomnak a forgatását, azóta pedig állítólag ráállt egy másik projekt megvalósítására, ami régi vágya volt: raplemezt készít. A munkában Sam Williams producer segíti Hardyt, aki korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Supergrass, a Plan B, a The Noisettes és Gaz Coombes.
Tom már gyerekkora óta óriási elhivatottságot érez a rapperi hivatás iránt. (...) Sam Williamsszel már a dalokat válogatják a lemezhez, teljes gőzre kapcsoltak
– nyilatkozta egy bennfentes a Metrónak.
A 41 éves filmsztár egyébként 1999-ben, Falling On Your Arse In címmel már készített egy válogatáslemezt, ami januárban került fel a világhálóra; 2011-ben pedig arról vallott a BBC-nek adott interjújában, hogy lemezszerződést ajánlottak neki tinédzser korában, de elutasította azt, mert úgy gondolta, színésznek jobb lesz, mint rappernek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











