Sárgába öltözött Hyomin – visszatért!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vadonatúj dallal és a hozzá forgatott színes videoklippel jelentkezett a dél-koreai előadó.
hirdetés
Idén májusban tudódott ki, hogy Hyomin a Sublime Artist Agencyvel írt alá szerződést, és szólóénekesnőként nemcsak Dél-Koreában, hanem Kínában is aktív lesz. Emellett az is kiderült, hogy új lemezen dolgozik, ám megjelenési dátumról nem volt szó.
A rajongótábornak csak pár hónapot kellett várnia visszatérésére, amire végül szeptember 12-én került sor. A 29 éves előadó Mango nevezetű újdonsága képében első digitális kislemezét köszönthetik. A fülbemászó nóta arról szól, hogy ne vesztegessük időnket a hamis szerelemre; s a hozzá készült rövidfilmben kiemelt szerepet kapott a sárga szín. Íme!
Az idol a showcase-en elmondta, hogy a dal címe kétértlemű: magát a gyümölcsöt, valamint (rejtve ugyan) a Man, Go! kifejezést is jelenti egyben. Továbbá szót ejtett a koncepcióról is.
Ahelyett, hogy a koreográfia túlságosan szexi lenne és előtérbe helyezné a nőiességet, megpróbáltam hangsúlyozni egy eltérő imázst. Habár még mindig úgy gondolom, túl sok a szexiség.
– magyarázta, majd így folytatta:
Hogy őszinte legyek, a Mango csak előfutára az új albumomnak, ami a jövőben jelenik meg. Öt-hat dallal készülök.
Újdonságával azt tervezi, hogy a színeken keresztül mutatja be egyedi koncepcióját/stílusát - a Mangoé a sárga szín lett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











