Dal- és klippremier: Girls' Generation-Oh!GG – Lil' Touch
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ismerős arcok (félig) új névvel – alegység képében tért vissza a dél-koreai klasszis lánycsapat!
hirdetés
Dél-Korea egyik leghíresebb lánycsapata, a Girls' Generation tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Két hónappal később az SM Entertainment közleményben jelentette be, hogy a nyolc tag közül csak öten (Taeyeon, Sunny, Hyoyeon, Yuri és Yoona) újította meg szerződését. Azonban ez nem jelentette a csapat végét, viszont szünetre kényszerültek.
Augusztus elején jó hírrel szolgált az ügynökség: a náluk maradt tagokkal megalakították a SNSD második alegységét, ami a Girls' Generation-Oh!GG nevet kapta, és hamarosan be is mutatkoznak.
Szeptember ötödikén érkezett az újdonsült formáció várva várt pillanata: a lemezboltok polcaira és a streamingszolgáltatók közé került 몰랐니 (Lil' Touch) nevezetű első kislemezük, továbbá a korong névadó dalához forgatott videoklipet is feltöltötték a világhálóra. Íme!
Hallgasd meg alább a single b-oldalát!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











