Vihar csapott le a Backstreet Boys koncertjére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Legalább tizennégy embert szállítottak kórházba a Backstreet Boys Thackerville városában tartott szabadtéri koncertjéről, miután a városon hatalmas vihar söpört végig.
hirdetés
Koncerthelyszínen a Backstreet Boys, valamint a szintén 90-es években népszerű 98 Degrees lépett volna fel, ám a koncertet egy vihar szakította félbe. A vihar heves esőzéssel és közel 130 km/h-s széllel érkezett meg az augusztus 18-i show-ra, mely feldöntötte a beléptető kapukat, sokan ekkor sérültek meg.
A szervezők egy nyilatkozatot tettek közzé az esettel kapcsolatban, melyben leírják, hogy már a vihar első jeleikor a show lefújása mellett döntöttek és evakuálni kezdték a koncerthelyszínt, pedig teltházat, közel 12 ezer embert vártak a helyszínre. Figyelmeztetésüket azonban több száz rajongó nem vette figyelembe és nem voltak hajlandók elhagyni a területet.
A nyilatkozatban megerősítették, hogy a helyszínen tizennégy ember sérüléseit látták el, akiket később kórházba is szállítottak.
Az eset után a Backstreet Boys elhalasztotta további fellépéseit, melyet Twitteren közöltek rajongóikkal.
Sosem akartuk, hogy a rajongóinknak baja essen. ezért a mai időjárás és a sérülések miatt elhatároztuk, hogy lemondjuk a fellépéseket, és megpróbáljuk átütemezni azokat. Most az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban hazajusson. Hamarosan találkozunk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
Városnézésen voltak együtt.











