Elárulta készülő lemeze címét a Sirenia
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy ideje tudni lehetett, hogy a stavangeri formáció új albumot készít, most pedig felfedték az újdonság címét és borítóját is.
hirdetésA norvég Morten Veland által létrehozott együttesben több énekesnő is megfordult. Első albumukat At Sixes And Sevens címmel, 2002-ben rögzítették Fabienne Gondaminnal, ám ő csak session-zenész volt, az ő helyére egy évvel később Henriette Bordvik került, akivel a 2004-es kiadású An elixir For Existence című lemezt is felvették. Az ő 2005-ös kilépése után jött a dán Monika Pedersen, akit a Nine Destinies And A Downfall címet viselő korongon hallhattunk. Miután ő is otthagyta a csapatot, a spanyol Ailyn került a mikrofon mögé, aki egészen 2016 nyaráig erősítette Mortenéket - ez az idő rekordhosszúságúnak számít a Sirenia életében.
Miután a mediterrán szépséget kirúgta a zenekar, háttérvokalistájukat, a 2003 óta velük dolgozó Emmanuelle Zoldant választották új frontasszonynak, és a két évvel ezelőtti Dim Days Of Dolor című lemez már a francia operaénekesnővel készült el.

A formáció jó ideje dolgozik új kiadványán, amelyről eddig nem lehetett konkrétumokat tudni, ám néhány nappal ezelőtt a banda felfedte a lemez címét és természetesen a borítót is megmutatták rajongótáboruknak. A korong Arcane Astral Aeons címmel fog a boltok polcaira kerülni október végén, a borítót pedig elődjéhez hasonlóan szintén a magyar származású Havancsák Gyula tervezte. Mortenék az album megjelenését követően egy miniturnéra indulnak, amely az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát és Svájcot érinti.
Az újdonságot Jacob Hansen producálta, aki számos zenekar lemezei születésekor bábáskodott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











