Újabb információk láttak napvilágot Gal Gadot thrillerjéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még októberben a Deadline felfedte, hogy a Wonder Womant játszó Gal Gadottal tárgyalások folytak arról, hogy ő lesz a főszereplője a Justin Kurzel által rendezett Ruin című thrillernek.
hirdetésEgy névtelen ex-náci parancsnok irányítja a második világháború utáni romos Németországot. Elhatározta, hogy megpróbálja jóvátenni a háború alatt elkövetett bűneit, ezért elkezdi levadászni a korábbi SS halálosztagának még élő tagjait.
Az Omega Underground megtudta, hogy a Ruin forgatását november körül kezdik majd el. A kezdési időpont Gal Gadot beosztását tekintve is jónak tűnik, mivel a Wonder Woman 1984 forgatásának befejezése ősszel esedékes, és a Dwayne Johnsonnal közös akciófilmjének, a Red Notice-nak a forgatását nem fogják elkezdeni egészen jövő áprilisig.
A Deadline információ alapján a Ruin forgatását eredetileg a Wonder Woman előtt szerették volna megejteni, de ez végül nem történt meg. Érdekesség viszont, hogy a Marvel Cinematic Universe egy kis kapcsolatban áll a filmmel.
A Ruin forgatókönyvét a Firpo testvérek, Ryan és Matt írták, akiket frissen alkalmazott a Marvel Studio, hogy megírják a The Eternals című filmet.
Nem lenne túl meglepő, ha Michael Fassbender is szerepet kapna a filmben, mivel szerepel Justin Kurzel utolsó két filmjében.
A megjelenési dátum egyelőre ismeretlen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.













