Kiderült, hogy mikor érkezhet a Battle Beast új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly jelent meg a zenekar legutóbbi albuma, melynek utódja is hamarosan a boltok polcaira fog kerülni.
hirdetésTavaly került a lemezboltok polcaira a finn metálzenekar legutóbbi albuma, a Bringer Of Pain. A korong hatalmas sikernek örvend világszerete, így a Noora Louhimo vezette brigád jelenleg is e lemez további népszerűsítésének céljából járja a világot.
Köztudott azonban, hogy a srácok a turné mellett sem vesztegetik idejüket, hiszen év eleje óta dolgoznak vadonatúj stúdiólemezükön, ráadásul hamarosan egy kisfilmmel fognak kedveskedni rajongóiknak. A csapat énekesnője az A&P Reacts-nek adott interjújában elárulta, hogy ponotan mikor tervezik publikálni ötödik albumjukat, amelyről – elmondásuk szerint – kiderült, hogy ez lesz az egyik legkeményebb lemez, amit valaha is készítettek.
Év eleje óta dolgozunk rajta. De a legforgalmasabb idő az, amikor Európa-szerte fesztiválozunk, ezen a nyáron pedig még meg kell írni a dalszövegeket és rögzíteni őket. Azonban már biztos, hogy jövőre kiadjuk az albumot
– magyarázta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











