Shawn Mendes a Late Late Show vendége volt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Shawn Mendesnek is lehetősége adódott arra, hogy átszelje Los Angeles városát a híres Carpool Karaoke helyszínéül szolgáló autóban, James Cordan oldalán.
hirdetésShawn Mendes és James Corden az út során a Carpool Karaoke védjegyéül szolgáló részt sem hagyták ki: a közös éneklést. Együtt adtak elő dalokat Shawn klasszikus és új dalai közül, többek között sorra került a There’s Nothing Holdin’ Me Back, az In My Blood, a Mercy, a Nervous és a Treat You Better.
A kocsiban való dalolászás közben Shawn annyira feloldódott, hogy sok, eddig nem is sejtett, tényt és titkot árult el magáról, mint például azt, hogy nemrég költözött el a szülei házából, vagy épppen azt, hogy még mindig az anyukája mossa a ruháit.
Érdekesebb vizekre evezve, az interjúból kiderül, hogy a fiatal énekes mennyit fizetne Justin Bieber illetve James alsónadrágjáért. A Harry Potter- és Shawn Mendes-rajongókban pedig egy világ vált valóra, amikor is Shawn Griffendél-talárt felöltve magyarázta, hogy mit is szeret igazán a Harry Potter-könyvekben.
Miután szó esett az énekes hokis múltjáról Kanadában, James ragaszkodott hozzá, hogy látogassanak el a jégpályára, ahol a gólok száma Shawnnak kedvezett.
A kicsivel több, mint tíz perces videót itt tekinthetitek meg:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













