Két új albummal jelentkezik Rihanna?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű énekesnő Instagramon is megerősítette érkező zenéjének hírét.
hirdetés
A hírek szerint Rihanna nem bízza a véletlenre: dupla lemezzel jelentkezik még az idén. A fülest a Metro kapta az énekes-dalszerző Elijah Blake-től. Állítják, az énekesnő egyik CD-je rádióbarát dalokat fog tartalmazni, míg a másik az ANTi folytatása lesz: felfedezőbb és szókimondóbb.
Rihanna nem elégedett azzal, ahogy az előző két lemeze teljesített, annak ellenére sem, hogy imádja, ahogy hangoztak. Jelenleg két új albumon dolgozik, az egyik slágerlista barát, míg a másik különböző hangzásokkal kísérletezik. Vagy külön, vagy dupla CD-vel fog megjelenni.
A forrás hozzátette, hogy Rihanna szeretné felülmúlni a 2007-es Umbrella dalát, amely karrierjének egyik legsikeresebb slágere.
Hogy ebből mi igaz, azt nem tudni, annyi azonban biztos, hogy a SAVAGE x Fenty bejelentés alatt Riri válaszolt néhány rajongónak, akik azt szerették volna megtudni, hogy zenei karrierjéről elfedkezett-e.
Hamarosan érkezik, tesó, ne aggódj!
– írta, célozva az új zenéjére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











