Ősszel érkezik az Aranyélet folytatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban kerültek nyilvánosságra az első információk a népszerű magyar sorozat, az Aranyélet harmadik évadáról. A sikerszéria ősszel folytatódik.
hirdetés
2015-ben indult el az Aranyélet, amely mára az egyik legjobbnak tartott magyar sorozattá nőtte ki magát. Az HBO szériájából új részt utoljára két éve láthattak a nézők, így ebből fakadóan érthető, hogy a rajongók tűkön ülve várják a harmadik évad kezdetét.
A napokban nyilvánosságra kerültek az első információk a folytatással kapcsolatban. Kiderült továbbá, hogy idén búcsút kell mondjunk a Miklósi családnak; az érkező szezonnal ugyanis lezárul a történet.
A hivatalos szinopszis szerint a harmadik évad alig pár hónappal a második szezon záróeseményei után veszi fel újra a cselekmény fonalát.
Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Attila (Thuróczy Szabolcs) régi-új legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel (Végh Zsolt) az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni, míg Janka (Ónodi Eszter) jelentkezik polgármesternek. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk (Olasz Renátó) Biankával (Staub Viktória) az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira (Döbrösi Laura) pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre.
Attila igyekszik kiélvezni, hogy Hollós Endre (Anger Zsolt) helyébe léphetett, ám új szerepkörével új ellenségeket is szerez.
Mira és a nála jóval idősebb ügyész, Zebegényi Géza (Rajkai Zoltán) viszonya továbbra is folytatódik. Együtt próbálják kideríteni, ki a felelős Oszi (Farkas Franciska) haláláért.
Eközben Márk a keresztapja megölését akarja megbosszulni.
Feltűnik továbbá Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pista), Hevér Gábor (Szendrák Dénes) és Trill Zsolt (Fazi) is. Fontos szerephez jut a Fullajtár Andrea által alakított államtitkár, Boros Zsuzsa. Bakonyi Csilla egy helyi újságírót alakít, aki komoly összetűzésbe kerül Miklósiékkal, Borovics Tamás pedig roma nagyvállalkozóként tűnik fel. Epizódszereplőként Makranczi Zalánt is láthatjuk majd.
(via Port.hu)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











