Ez lesz Ariana Grande új kislemezének címe?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ariana negyedik stúdióalbuma már egy hónapja elkészült, a megjelenése azonban még várat magára. Az első kislemez bennfentesek szerint április 27-én kerül majd nyilvánosságra, és ha hihetünk a szóbeszédnek, rendkívül érzelmes dalt kapunk az AG4 ízelítőjeként.
hirdetésPár héttel ezelőtt Ariana Grande egyik rajongója a Snapchaten beszélt róla, hogy barátjától arról értesült, a hamarosan megjelenő dal címe No Tears Left to Cry lesz. A videóban elmondta, hogy az egyik unokatestvérének barátja együtt dolgozott Arianával a legújabb kisfilmjén, s innen értesült az egyelőre titkos információról.
Az elmondottak önmagában nem tekinthetők hiteles forrásnak, azonban a szemfüles rajongók észrevették, hogy az énekesnő egy No Tears Left to Cry feliratú pulóvert viselt a közelmúltban, amikor közeli barátaival a kaliforniai Disneylandben múlatta idejét.
Nem sokkal később Ariana sminkese és fodrásza is feltöltött magáról egy-egy képet, amelyen ugyanolyan pulcsit viselnek, a kép leírásában pedig egy könnycsepp-emojit használtak.
Azt már tudjuk, hogy az AG4 dalszövegeinek írásában maga Ariana Grande is kivette a részét, és rendkívül személyes szerzeményekkel rukkol majd elő, amelyekben az elmúlt két évben átélt élményeit meséli el nekünk. A szomorú cím akár utalhat a manchesteri terrortámadásra, ahol 22 fiatal vesztette életét a Dangerous Woman Tour egyik koncertje után. A tragédiát követően Ariana jótékonysági koncerttel tisztelgett az elhunytak előtt – talán ezúttal egy új dallal teszi meg ugyanezt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











