12 együtt töltött év után válik Channing Tatum és Jenna Dewan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Channing és Jenna párosa azon kevesek közé tartozott, akik miatt még hittünk a Hollywoodban köttetett igaz szerelemben...
hirdetésChanning Tatum és Jenna Dewan 2006-ban, a Step Up című film forgatása során ismerkedtek meg és szerettek egymásba, 2009 nyarán pedig a Kalifornia állambeli Malibuban házasságot kötöttek. Szerelmükből egyetlen gyermekük született 2013 májusában, lányuk, Everly Elizabeth Maiselle Tatum személyében.
A sztárpár mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel nyilatkozott kapcsolatukról, és a kívülálló számára úgy tűnhetett, már-már idilli az életük. Sajnos, mint kiderült, mégsem volt minden rendben közöttük, ugyanis néhány órája bejelentették, hogy elválnak.
Szeretetteljes egyetértésben úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk. Mélyen egymásba bolondultunk sok-sok évvel ezelőtt, és varázslatos időszakot töltöttünk együtt. Abszolút nem változott semmi az egymás iránti érzéseinkkel kapcsolatban, és bár a szerelem egy gyönyörű utazás, mégis külön utakra terelt most minket
– olvasható a közösen kiadott sajtóközleményben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













