Első gyermekével várandós Rachel McAdams
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Oscar-díjra jelölt színésznő már hét hónapja próbálja titokban tartani a várandósságát. A terhességnek ebben a szakaszában viszont már az lett volna a furcsa, ha nem derül ki a dolog.
hirdetésA 39 éves Rachel McAdams és Jamie Linden két éve alkotnak egy párt, és nem titok, hogy már egy ideje szerettek volna gyereket.
Alig várom, hogy anyuka legyek. Szeretnék négy gyereket a jövőben, ez olyan dolog, amiről semmiképp sem fogok lemondani. Csak remélni tudom, hogy olyan jó anya leszek, mint amilyen az anyám volt. Számomra ő az igazi példakép, kedves és gondoskodó. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, és bátorít, hogy maradjak is önmagam. Nagyszerű édesanya
– nyilatkozta a People magazinnak korábban.
Régóta folytak találgatások, de most a DailyMail már biztosra veszi, hogy Rachel 7 hónapos terhes. A hírt több neves magazin egymástól független forrása is megerősíti. Egyébként már novemberben szinte biztos volt a dolog, mivel a torontói reptéren már jól látszott, hogy Rachel valamit rejteget a kabátja alatt.

A gyönyörű színésznőt szeptemberben láthattuk utoljára, még a legújabb filmje, az Éjszakai játék premierjét is kihagyta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











