Katy Perry újra Orlando Bloommal randizik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több forrás is megerősítette a napokban, hogy az énekesnő és a színész a közelmúltban közösen nyaralt.
hirdetésÚgy tűnik, Katy Perry nem tudja kiverni a fejéből volt pasiját, Orlando Bloomot, ugyanis amikor megtudta, hogy a színész tőle nem messze élvezi jól megérdemelt pihenését, rögtön repülőre ült, csak hogy találkozhasson vele.
Katy Dubajban volt, onnan pedig átruccant a Maldív-szigetekre, hogy találkozzon Orlandóval. A két hely mindössze pár órányi repülőútra van egymástól, így Katy mindenképp át akart ruccanni, hogy találkozzanak, ha már ilyen közel voltak egymáshoz
– nyilatkozta az E! Online-nak egy barát, míg egy másik ekképp fogalmazott:
Katy és Orlando nem vesztették el a kontaktot egymással, de jelenleg nincs köztük semmi komoly. Gyakran beszélnek, Orlando pedig megérti, hogy Katy milyen elfoglalt mostanában, így csak egy laza kapcsolatra futja.
A híreszteléseket egy harmadik informátor is megerősítette, mondván, hogy a két fél valóban kapcsolatban maradt a szakítás után is, ám az utóbbi időszakban még a korábbinál is többet beszélgettek egymással. Kapcsolatuk újrakezdésének híre egyébként már augusztusban is foglalkoztatta a sajtót, amikor az egykori szerelmesek közösen vettek részt Ed Sheeran Los Angeles-i koncertjén, de akkor sem álltak még készen újrakezdeni viszonyukat.
Tudod, az emberek jönnek-mennek az életben, én azonban szeretem közel tartani magamhoz azokat, akiket szeretek
– nyilatkozta a SiriusXM-nek adott egyik interjújában Katy.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













