Rúzsa Magdi a lakását is feltette karrierjére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő mindent vagy semmit alapon szervezte meg tavalyi arénakoncertjét.
hirdetésRúzsa Magdi a Megasztár harmadik szériájának megnyerése óta tudatosan építi karrierjért, és szerencsére számításai jórészt be is jöttek. Tavaly úgy döntött, karrierje beindulásának tízéves évfordulója megünneplése kedvéért koncertet szervez az Arénába, amit annak óriási költsége ellenében is vállalt – még a lakását is feltette cserébe.
Itthon a zenei élet nem úgy működik, mint Amerikában, ahol ha megálmodsz valami jót, rögtön érkezik egy rakás pénz. Ötlet van, rengeteg, de a megvalósulásért sokat kell dolgozni. A tavalyi Aréna-koncertre konkrétan a lakásomat tettem fel. Ha nem sikerült volna, abból fizetjük a cechet
– nyilatkozta a Ripostnak az énekesnő, aki nem bánta meg merészségét, ugyanis bátorsága kifizetődőnek bizonyult: a nagy érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem összesen két koncertet adott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











