A Cheryl—Rihanna-duett nem csak pletyka
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már lehetett hallani arról, hogy esetleg Cheryl Cole és Rihanna duettezni fognak. Most úgy tűnik, ezek nem csak találgatások voltak.
hirdetés
Rihanna a minap a Galaxy Fm-en európai túrnéjáról beszélt. Ebben az interjúban ejtett szót Cheryl Cole-ról, amikor Dj James Barr felvetette, hogy duettezhetnének.
„Tudom! Az nagyszerű lenne. Erre még nem is igazán gondoltam” – mondta. Majd később hozzátette: „Igen ő király. Valószínűleg a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Ez azért szívás.” És később pedig közölte, hogy szinte lehetetlen, hogy valakinek ilyen gyönyörű arca, teste és még sikeres karrierje is legyen, mint Cherylnek.
Majd pár nap múlva, Cheryl a The Mirrorban adott interjújában az X Factor, Simon Cowell, a mentorált lányai, a tetoválásai és az új album munkálatai mellett a Rihannával való közös munkájáról is beszélt.
„Nem tudtam elhinni, amikor meghallottam, hogy Rihanna velem akar dolgozni. Amikor felfogtam, teljesen libabőrös lettem. Jövőre együtt dolgozunk majd” – mondta lelkesen a gyönyörű angol énekesnő.
Reméljük, igazán ütős kis duett lesz majd. Ezúton kívánunk nekik sok szerencsét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.













