Eminem sztirptízbárokba jár csajozni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rapper elárulta, hogy bár több különböző módon is megpróbált szert tenni egy barátnőre, továbbra is szingli.
hirdetésEminem szerelmi életéről viszonylag kevés szó esik a sajtóban, ami nem véletlen, hiszen a 45 éves rapper féltve óvja magánéletét a nyilvánosságtól. A Vulture magazinnak adott interjújában mégis elárulta, hogy bár keresi a szerelmet, tévednek azok, akik azt hiszik, magányos.
Kemény dolog ez. A válásom óta randiztam pár nővel, de egyik kapcsolat sem jutott el arra a szintre, hogy nyilvánossá akartam volna tenni a viszonyt. Megismerkedtem nőkkel a Tinderen keresztül, valamint sztriptízbárokba is jártam. Mit is mondhatnék? A sztirptízbárokba azért jártam, hogy felszedjek csajokat. Érdekes időszak volt számomra. Hogy magányos vagyok-e? Nem. Jól vagyok, köszönöm kérdésed!
– mondta a rapper, majd hangot adott abbéli véleményének is miszerint hosszú utat járt be és sokat fejlődött a jelleme, hiszen míg korábban homofób megjegyzésekkel illette az azonos nemű szerelmeseket, mostanra teljes mértékben elfogadta, mi több, pártolja őket.
Biztos vagyok abban, hogy az emberek korábban félreértették azt, amit csináltam. Nem vagyok tökéletes, és minden bizonnyal időnként túl messzire mentem azzal, amit mondtam, de úgy vélem, a jelenlegi életem a példa arra, hogy megváltoztam. Úgy értem, nemcsak alkalmam nyílt megismerkedni például Elton Johnnal, hanem barátok is lettünk. [A zenész köztudottan meleg, azért hozta fel ezt a példát. – a szerk.]
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











