Thomas Doherty már az első randijukon beleszeretett Dove Cameronba
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jóképű színész a Kode magazinnak adott interjújában elevenítette fel, miképp szeretett bele Utódok-beli kolléganőjébe.
hirdetésA beszélgetés során Thomas Doherty úgy fogalmazott kedveséről, Dove Cameronról, hogy igazán szerencsés lány, amiért vele lehet, majd elnevette magát és hozzátette, igazából ő a szerencsés, amiért a magának tudhatja a szőke szépséget.
Csak viccelek, kettőnk közül én vagyok a szerencsés. Dove egy csodálatos ember. Kedves, szerethető, jó humorú, őrülten tehetséges, neki vannak a legszebb szemei és képes volt összeállni egy ilyen fura alakkal, mint amilyen én vagyok. Ő is különc, ezért is működik ilyen jól a kapcsolatunk
– magyarázta Thomas, majd szót ejtett az első randiról is.
Az első randevúnkra egy palacsintázóban került sor. Ő szemben ült velem. Teljesen el volt ázva, mert odakint zuhogott az eső és borzasztó tréfákat sütött el, amiken nem lehetett nem röhögni. Ott és akkor teljesen beleestem.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













