Hatalmas show-t csinált a Queen + Adam Lambert tegnap Budapesten
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ismét felcsendült a Tavaszi szél a Budapest Arénában: ezúttal 13 ezer ember énekelte a népdalt.
hirdetésFergeteges, már-már színházi show-t csinált tegnap a Queen + Adam Lambert, akik eddigi leglátványosabb, legtöbb elemével tarkított turnéját hozta el fővárosunkba a Broadway Magyarország segítségével.
Láthattuk Lambertöt magas sarkúban biciklizni, földből kinővő robotfejen ülni, legalább hatszor átöltözni és természetesen a magas hangjait kiénekelni. Emellett a Radio Gaga alatt a szerencsésekkel pacsizott is egyet, a magyar kaja pedig kedvence lett.
Vele ellentétben Brian May egyszerű pólóra fogta a figurát, és nem egyszer elmondta, mennyire örül, hogy visszatérhetett Budapestre.
Ennek tiszteletére magyarul is megszólalt röviden, majd a Love of My Life előtt elénekeltette a boldog tömeggel a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt is.
Gitárszólója pedig túlvilági volt: szó szerint külön galaxisba irányította a jelenlévőket a csillagászattal is foglalkozó legenda.
A műsor közel 2,5 órás volt, 27 ismert és kevésbé ismert sláger felcsendülésével, beleértve Adam sajátját, a Whataya Want From Me-t is.
Annyi biztos, akinek szerencséje volt, és jegyet kapott a telt házas mulatságra, az egy életre szóló élménnyel gazdagodhatott.
Nézzük pár képet:








hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











