Ezt a csodálatos üzenetet kapta kislányától Tarja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Naomi már számtalanszor megmutatta a nyilvánosság előtt, hogy ő bizony édesanyja nyomdokaiba kíván lépni, ám ezúttal nem csak a mamit sikerült elbűvölnie.
hirdetésKöztudott, hogy a Nightwish egyik alapítójaként is ismert énekesnő jelenleg is gőzerőkkel dolgozik, hiszen a jövő hónapban nem csupán egy új karácsonyi lemezt küld a boltok polcaira, hanem a koronggal egy időben egy novellát is megjelentet majd. Eközben azonban rajongóiról sem feledkezik meg, ugyanis jelenleg is a tavaly megjelent nagylemezeit népszerűsíti világszerte.
Mint ismeretes, az énekesnő 2012-ben adott életet férjével, Marcelo Cabulival közös kislányának, Naominak, aki előseretettel kíséri el anyukáját a fellépésekre – ezúttal azonban nem így lett. A kislány már többször is közszemlére tette édesanyja iránti rajongósát, így nem egyszer lehettünk szemtanúi annak, hogy Naomi is zenei pályára kíván lépni. Tarja, a minap osztott meg hivatalos Instagram-profilján keresztül egy édes videot, melynek láttán méltán büszkeség töltötte el a szívét, és amelyet csemetéje küldött neki az alábbi szöveggel, ellátva:
Anya. Hiányzol. Legyen szép napod! Üdvözlettel, Naomi.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











